
Egy vállalat, egy márka tartós fejlődése is csak kiegyensúlyozott, jólétben élő közösségben képzelhető el. A Dr. Oetker itt sem önálló szigetként képzeli el magát, hanem az őt körülölelő környezet szerves részeként, ahol mind munkatársai, mind üzleti partnerei és a szélesebb társadalom tagjai iránt is felelőséget érez.
Motivált munkavállalók, mint a siker záloga
Napjaink válsággal sújtott időszakában különös jelentőséggel bír, hogy a
Dr. Oetker Magyarországon közel 300, világviszonylatban 10.000 munkatársának kínál stabil, kiszámítható munkahelyet. A kollégák nagyfokú lojalitása és hosszan tartó elkötelezettsége igazolja e törekvés helyességét.
Az erős kötődés kialakításában komoly szerepet játszik a dolgozók elégedettsége, motiváltsága, a család és a munkahely közötti egyensúly megteremtésének lehetősége. A vállalat igyekszik rugalmas munkaidőmodellek bevezetésével, folyamatos képzéssel, valamint a szakmai fejlődés és a karrierlehetőségek biztosításával növelni a Dr. Oetker, mint munkahely iránti bizalmat.
A munkavállalók iránti elkötelezettség a juttatáspolitikában is kifejezésre jut.
A béren kívüli juttatások minden dolgozó számára elérhető és igénybe vehető szolgáltatások.
Elégedett vásárlók
A kezdetek óta a Dr. Oetker-termékek a könnyebb, élvezetesebb, örömmel teli hétköznapok megteremtését szolgálják. E szándék nem változott mind a mai napig. A folyamatosan változó igényekre választ adó újdonságok valamint a nagy „klasszikusok” mind-mind sok kellemes pillanatot okoznak nemzedékek óta kicsiknek és nagyoknak.
Szociális érzékenység
A Dr. Oetker nem csak saját munkatársai, hanem tágabb környezete iránt is elkötelezett.
A márka különös felelőséget érez a kiegyensúlyozott táplálkozás ügyében, ezért pontos tápértékadatokkal és egyéb hasznos, közérthető útmutatókkal járul hozzá az élvezetes, mégis egészéges életvitelhez.
Mint igazi családi márka számára, a gyerekek iránti felelősség nagy hangsúllyal bír. Németországban 2008-ban indult útjára az S.O.S Gyermekfalvakkal közös program. Ennek keretében a vállalat 2 millió Eurot áldoz két épületegyüttes felépítésére és üzemeltetésére, nyugodt otthont biztosítva sok-sok szülő nélkül maradt gyermek számára. Magyarországon a Dr. Oetker a különböző alapítványok és az SOS-Gyermekfalvak magyarországi szervezetének támogatásával kíván hozzájárulni egy jobb, élhetőbb világ megteremtéséhez.







